VONAT GÖRDÜLT BE A MINIPOLISZ VASÚTÁLLOMÁSÁRA

Budapest, 2018. június 22. – Megnyitotta kapuit a MÁV-csoport standja a gyerekek minivárosában

2018 a Családok éve, ehhez kapcsolódva pedig MÁV-csoport standjával bővült a MINIPOLISZ, így mostantól a vasút különleges világába is betekintést nyerhetnek a legkisebbek, sőt ki is próbálhatják, hogy milyen érzés például mozdonyvezetőnek vagy forgalmi szolgálattevőnek lenni. A budapesti Király utcában található MINIPOLISZ egy olyan különleges világ, ahol a 3-12 éves gyermekek játék közben ismerkedhetnek meg a számukra elérhetetlen dolgokkal, így a vasúttal is. A kis vasutas jelöltek részére a standot Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár, Dávid Ilona, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója és Csépke András, a MÁV-START Zrt. vezérigazgatója adta át.

Ez idáig csak a budai hegyvidék kirándulóhelyeit összekötő Széchenyi-hegyi gyermekvasút biztosított lehetőséget a legkisebb vasútrajongók számára, hogy – 10 éves kortól – kipróbálhassák magukat, és különböző beosztásokban teljesítsenek vasúti szolgálatot. A MÁV-csoport standja 3-tól 12 éves korig látogatható; az animátorok segítségével nem csak a legnépszerűbb vasúti szakmákat lehet megismerni, de azt is ki lehet próbálni, hogyan lehet menetjegyet váltani az automatából. A stand kialakításakor fontos szempont volt, hogy a kisgyermekek egyszerűen, játékos formában kerüljenek közelebb a vasút és az utazás világához, és ismerkedjenek meg a legalapvetőbb biztonsági szabályokkal.

Dávid Ilona, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója beszédében kiemelte: „A játékváros megvalósításához nagy örömmel csatlakozott a MÁV-csoport, hiszen a vasút varázslatos világa minden gyermek számára vonzó, és valljuk meg, minket, felnőtteket is ámulatba ejt a sínek és vonatok világa. A hazai vasút életének egyik fontos szeletét jelenítjük meg itt, hogy a látogatók, legyenek akár gyermekek, szülők és nagyszülők, biztonságos körülmények között, játék során szerzett közös élményeken keresztül ismerhessék meg a vasutasok titokzatos világát.”

Novák Katalin, család- és ifjúságügyért felelős államtitkár hangsúlyozta: „2018 a Családok éve, a vasút és a család pedig nagyon közel áll egymáshoz. A MÁV igazán családbarát munkahely, számos kedvezménnyel segíti, támogatja a családokat. Az Erzsébet-táborok résztvevői például különvonatokkal juthatnak el a tábor helyszínére, és az együttműködés a jövőben is folytatódik.”

Csépke András, a MÁV-START Zrt. vezérigazgatója megköszönte a megvalósításban közreműködők munkáját, majd hozzátette: „Örömmel gondolok arra, hogy a MÁV-csoport standját, ezt a mini-vasútvilágot hamarosan izgatott gyermekek veszik birtokba. Bízom abban, hogy a gyermekek között, akik nemsokára betöltik az itt kialakított csodálatos vasúti világot, lesznek jó néhányan olyanok, akik néhány év, évtized múlva az igazi vasúton ugyanilyen lelkesen és odaadással dolgoznak majd közöttünk.”

A stand meghatározó eleme egy FLIRT motorvonat alapján készült, egyszerűsített, de jól felismerhető (fehér-kék-sárga színezésű) vonat makett, melynek elejére világítótestek, ütközők és feliratok kerültek. A vezetőfülke belseje szintén a FLIRT szerelvényt idézi, különféle kapcsolók, szabályzók, kijelzők, műszerek és telefonok találhatók benne. A nyomógombokkal a külső fényeket, a belső világítást, a fehér reflektorfényt, a piros záró fényt, valamint a mozdonykürtöt is működtetni lehet. A fülke külső oldalának felső részén ledes mátrix kijelzőn jelenik meg a járat útvonala. A kijelző felirata szintén a vezetőfülkéből változtatható. A kis vasutasok a motorvonatot kezelőkar segítségével vezérelhetik, az indulást, a lassítást és a fékezést is irányíthatják. A vezérlőpult központi felületére nagyméretű kijelző került, amelyen nyomon követhető  egy  vonat útja a FLIRT-től alig pár méterre található terepasztalon haladó szerelvény beépített kamerája segítségével.

A vonat előtt működő sorompórendszert alakítottak ki, vasúti jelzésekkel, andráskereszttel, sorompókarokkal, fény- és hangjelzéssel. Az átkelőhelyet ugyanolyan útburkolati jelekkel látták el, mint a valóságban.

A „forgalmi irodában” lévő pulton állítható be a vonat útvonala a terepasztalba épített váltókkal; innen kezelhető a makett vonat előtti fénysorompó is. A terepasztalon irányítható egy másik szerelvény és az állomás lámpafényei is. A vezetőfülke és a forgalmi iroda között telefonos kapcsolatot építettek ki. A terepasztal állomásépülete egyedileg készült, 3D nyomtatás segítségével.

MÁV Magyar Államvasutak Zrt.

KOMMUNIKÁCIÓS IGAZGATÓSÁG

Telefon: (06-1) 511-3186 lE-mail: sajto@mav.hulwww.mavcsoport.hu

Hasonló cikkek

MIKULÁS BULI 2023.

MIKULÁS BULI DECEMBER 8-ÁN Találkozzatok a Mikulással  MiniPolisz gyerekvárosában és hangolódjatok Velünk az ünnepekre december 8-án 16:00 órától!  PROGRAMOK:– kézműves foglalkozások: adventi koszorú készítés és mézeskalács díszítés– ünnepi hangulatú zenés- táncos interaktív műsor a Mikulás segítőivel – karácsonyi “kívánságlista-leadás” és fotózkodás a Télapóval –

Tovább olvasom »

Fergeteges Halloween Party 2023.

MiniPolisz Fergeteges Halloween Party 2023.  Hamarosan beköszönt az év legfééélelmetesebb időszaka… mi sem hagyjuk ki ezt az alkalmat és egy hatalmas Halloween bulit tartunk idén is! Szellemes PROGRAMOKKAL várunk minden rémüldözni vágyó kicsit és nagyot egyaránt– töklámpás verseny (hozzátok el az OTTHON

Tovább olvasom »

HUNGAROCONTROL MINI IRÁNYÍTÓKÖZPONT

HungaroControl mini irányítóközpont A HungaroControl mini irányítóközpont állomásait végigjárva a gyerekek szórakoztató módon ismerhetik meg a légiforgalmi irányítók munkáját. Az élményt egy irányítópult- és egy irányítótorony-makett, illetve a futópálya és annak fényei teszik teljessé. Legyél te is légiforgalmi irányító! Vedd

Tovább olvasom »